Állatkertek és vadasparkok


Közzétéve:
 

A legtöbb gyerek odavan az állatokért, és valljuk be, egy állatkerti látogatás még felnőttként is jó program lehet. Persze sokan vannak, akik helytelenítik az állatok fogságban tartását, de az az igazság, hogy egy jó állatkert manapság sokkal több logó orrú állatok szűk ketrecben való mutogatásánál.

Az első állatkertek az ókori Kínában és Mezopotámiában jöttek létre, magának Nagy Sándornak is volt saját vadasparkja. A középkori európai uralkodók odavoltak a  különleges állatokért. Az első modern állatkert a 18. század közepén nyílt a Bécs melletti Schönbrunnban.

Fővárosi Állat- és Növénykert – Budapest

1866 augusztusában nyílt meg az első magyarországi állatkert Budapesten. Igazgatója az elismert zoológus, Xántus János volt. Az állatállomány a hazai fajokon kívül számos ritka majom- és makifajból, sokféle papagájból, tevékből, kengurukból és más különleges állatokból állt. De sem oroszlán, sem tigris, sem elefánt nem volt még abban az időben. Az első zsiráf két évvel a nyitás után, 1868-ban érkezett.

Az Állatkert teljes megújulása 1994-ben kezdődött. Az azóta eltelt években újjászülettek azok a műemlék épületek, amelyek a kert világszerte ismert, sajátos hangulatát adják. Emellett az állatok férőhelyeit is sikerült korszerűsíteni, tágasabbá, természetszerűbbé, és a látogatók számára is esztétikusabbá tenni. Az állatkert ma közel ezer állatfaj körülbelül 5000 egyedét mutatja be. A nagyvárosi közönség számára valóságos egzotikumot jelentenek a parasztudvarban látható magyarországi háziállatfajták. Az 1996-ban kialakított létesítményben hucul lovat, magyar tarka szarvasmarhát, cigája juhot, mangalica sertést, valamint különféle hazai baromfifajtákat mutatnak be.

Az Állatkert persze nemcsak az állatokról szól, növénygyűjteménye mintegy 2000 különféle fajból és változatból áll, ezen kívül kiállításoknak, kulturális programoknak, koncerteknek is helyet ad.

Link: www.zoobudapest.com

budapesti-allatkert-elefantbudapesti-allatkert-zsiraf

Nyíregyházi Állatpark – Nyíregyháza

A Nyíregyházi Állatpark 1974-ben nyílt meg, Nyíregyházi Vadaspark néven. 1996 óta az intézményt Nyíregyházi Állatparknak hívják, de használják a Sóstó Zoo nevet is. A Nyíregyházi Állatpark a várostól 5 km-re, a sóstói üdülőövezetben található, ahol strandfürdő, falumúzeum és egy parkerdő is várja a látogatókat. A természetes környezetben elterülő 30 hektáros területen világrészek fogadják a látogatókat, hogy végigjárhassák a Földet, megfigyelhessék miként élnek a világ különböző vidékein az állatok.

Az egykori Vadaspark hazánk emlősállatokban leggazdagabb állatkertje lett. A sokszínű állatvilág több mint 500 faja, és több mint 5000 egyede él itt, melyek között olyan különlegességekkel találkozhat a látogató, mint a fehér tigris, az afrikai elefánt, a komodói sárkány, az indiai orrszarvú, a jegesmedve, a homoki tigriscápa vagy a nyugati síkvidéki gorilla. Ma már persze az állatkert nem csak a bemutatásról, a szórakozásról szól. A szorosan vett szakmai munka mellett a vadaspark fontosnak tartja a gyerekek környezettudatos nevelését is. Nyári táboraik és erdei iskola programjak is vannak.

Link: www.sostozoo.hu

nyiregyhazi-allatkert-capanyiregyhazi-allatkert-kenguru

Szegedi Vadaspark – Szeged

Az állatkert létesítésének ötlete már a 60-as években felmerült Szegeden. A városvezetés 1985-ben határozott az intézmény létrehozásáról és kezdetben társadalmi munkában indult meg az építkezés. Az állatgyűjtemény eleinte mindössze 3 majomból, pár őzből és vaddisznóból, valamint egy óriáskígyóból állt. A Szegedi Vadaspark végül 1989-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Bár kezdetben viszonylag szegényes volt az állatállomány, az rohamosan bővült. Kifejezetten ritka, veszélyeztetett állatok bemutatása lett a cél, földrajzi elterjedés szerint csoportosítva őket. A vadaspark története során számos olyan különleges állatot mutatott be, amelyek még Nyugat-Európában is ritkaságnak számítanak.

A szegedi az ország legfiatalabb, ugyanakkor legnagyobb területen – mintegy 45 hektáron – elterülő állatkertje. Az intézmény a kezdetektől fogva élen jár az oktatásban, itt rendeztek elsőként zoopedagógiai konferenciát, sőt, az első főállású zoopedagógus is itt dolgozott a hazai állatkertek közül. A Szegedi Vadaspark a számokat tekintve, közepes méretű állatkertnek számít, ám a fajok ritkaságát, természetvédelmi értékét nézve a szegedi az egyik legkülönlegesebb állatkert hazánkban.

Link: www.zooszeged.hu

szegedi-vadaspark-jaguarszegedi-vadaspark-teve

Veszprémi Állatkert – Veszprém

A veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark az egykori szeméttelep helyén jött létre, harmadikként az országban. Mindössze 5 hónap alatt felépült, 1958. augusztus 1-jén nyitották meg a Fejes-völgyben. Ez az ország egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező állatkertje. Kedvező fekvésének köszönhetően kedvelt turisztikai célpont: a Balatontól alig 15 km-re fekszik és Veszprém belvárosából gyalog is könnyen megközelíthető.

A festői szépségű Fejes-völgyi területen olyan hagyományos állatkerti állatok láthatók, mint az egzotikus élőhelyről származó nagymacskák, a hatalmas méretű kamcsatkai medvék, az élénk színekben pompázó vízimadarak, de érdekességek is, mint például a játékos madagaszkári félmajmok, az igazán különleges dzselada páviánok, egy hatalmas sarkantyús teknős, a mindig kíváncsi ormányosmedvék és az elragadó kis panda.

A felső, úgynevezett Gulya-dombi részen találhatóak a legújabb fejlesztések, mint például hazánk egyik legszebb és legnagyobb Afrika-szavanna kifutója, ahol zebrákat, zsiráfokat és egy háromfős szélesszájú orrszarvúcsaládot csodálhatnak meg a látogatók. A szavanna kifutó szomszédságában épült fel a kialakításában és tematikájában Európában is egyedülálló komplexum, a Csimpánzvilág, mely jelenleg két csimpánzcsapattól hangos.

Az állatkert leghíresebb lakója Böbe csimpánz volt, aki találékonyságával, játékosságával az ország leghíresebb állatává vált. Több róla készült film főszereplője lett és még festeni is tudott. 1970-ben pusztult el, az állatkertben egy fából faragott portréja, és a róla elnevezett Oktató és Kiállítóház őrzi emlékét. Az állatkert a gyermekeket oktatóprogramokkal várja foglalkozásokra, szabadtéri környezetismeret és biológiaórákra, nyári táborokra.

Link: www.veszpzoo.hu

veszpremi-allatkert-orrszarvuveszpremi-allatkert-medve

Budakeszi Vadaspark – Budakeszi

A Budakeszi Erdészet területén működő Budakeszi Vadaspark története az 1970-es években kezdődött, 1979-es alapítása óta legfontosabb küldetése a hazai és európai vadon élő állatfajok bemutatása. A 26 hektáros bemutató területen 32 állatfaj több mint 120 egyede él természetes, erdei környezetben. A Budakeszi Vadaspark elsődleges célja a Buda környéki erdők élővilágának, valamint Magyarország más részein, illetőleg az Európában őshonos fajok bemutatása.

A természeti értékeket igyekeznek eredeti formájában, helyén és érintetlen állapotában megőrizni és bemutatni. Magyarországon egyedülálló lehetőségként a Vadasparkban a muflonokat, dámszarvasokat lehet simogatni, illetve etetni. A park kiindulópontja és célállomása lehet szervezett vagy egyéni kirándulásoknak, és a hely a gyermekvasúttal is megközelíthető. A szakvezetések és az oktatóteremben tartott erdei iskola programok mellett játszóházat, kalandtúrákat és számos egyéb programot kínál.

Link: www.vadaspark-budakeszi.hu

budakeszi-vadaspark-ozbudakeszi-vadaspark-bivaly

 

Önnek melyik a kedvenc hazai állatkertje?

Hozzászólások

hozzászólás