Budapest látnivalói
Közzétéve:
Mezőkövesden a hagyományos sosem jelent egyet az állandóval, vagy az unalmassal. Minden alkalom, amit a matyó fővárosban töltünk, különlegesnek számít, hiszen mindig valami újat és érdekeset ismerhetünk meg az érdekes népszokásokból.
A település környéke már a honfoglalás éveiben lakott terület volt, és azóta folyamatosan fejlődve az Észak-Alföld egyik legfontosabb központja lett. A megyeközpont gazdag történetét látnivalóin keresztül ismerhetjük meg igazán.
Szombathely területét már az ősember is szívesen választotta otthonának, az ókori Pannónia legnagyobb kereskedelmi útvonala, a Borostyánút pedig épp emellett a város mellett húzódott. A történelmi város manapság is komoly szereppel bír, főleg turisztikai látványosságainak köszönhetően.