Magyarország talán legnagyobb hagyományőrző fesztiválja veszi kezdetét idén is, a Visegrádi vár árnyékában.
Több mint harminc éve minden nyáron páratlanul izgalmas programokkal emlékeznek meg az 1335-ös királytalálkozóról Visegrád történelmi városrészein. Idén júliusban is érdemes lesz kilátogatni a vár alá, hiszen igazi középkori hangulatban tölthetjük el akár az egész hétvégét.
Lovagi tornák, várostromok és lakomák- ilyen, és ehhez hasonló, hamisítatlanul középkori programokat élhetünk át a Visegrádi Palotajátékok során. Nem véletlen a „nemzetközi” megnevezés, hiszen nem csak magyar, de cseh, lengyel, szlovén, osztrák, német és szerb lovagok is részt vesznek a párviadalokban. A lovas haditornák jelentik a három nap fénypontját, ám még rengeteg más kosztümös előadást is megtekinthetünk.
Lesznek táncelőadások, lovasíjászok tartanak bemutatókat, köztük a világhírű Kassai Lajos, miközben a szabadtéri színpadon olyan produkciókat láthatunk, mint a Hollóének Hungarica, a Szelindek zenekar, vagy az Agyagbanda előadása.
De nem csak a kardcsörtetésről szól ez az esemény. A Királyi Borudvarban a gasztronómia rajongói a magyarországi borászatok legjobb termékeit kóstolhatják meg, míg a Reneszánsz Étterem szakácsai valódi középkori ételkülönlegességeket kínálnak. A második napon, július 10-én este nyolc órakor magával a királyi párral ehetünk együtt a Reneszánsz Ünnepi Lakomán.
Ezeket a programokat látva nem csoda, hogy a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok híre nemcsak itthon nagy, de külföldön is messzire eljutott. A testvérvárosokból érkező, szintén hagyományőrző lovagok és királyok mellett, sok külföldi látogatóra is számítanak a szervezők.
A szoba.hu teljes visegrádi szállás kínálatát itt találja.