Világörökségi helyszínek


Közzétéve:
 

Hazánk nem szűkölködik természeti és kulturális kincsekben, és ezt a világ is elismeri. Olyan értékekkel bírunk, amik egyedülállóvá teszik az országot, és ezek méltán kerültek fel az UNESCO Világörökségi Listájára. Ezeket mutatja be mai cikkünk.

Budapest

Budai várElső magyar helyszínként került a listára 1987-ben a budapesti Duna-part látképe és a Budai várnegyed, hiszen annyi egyedülállóan gyönyörű, régi és páratlan épület áll itt, hogy azt még megszámlálni is nehéz. A Parlament, a Magyar Tudományos Akadémia, a Gresham-palota, a Széchenyi tér mind a pesti oldalt ékesítik, és még csak akkor kezdünk el a velük szemben álló Citadelláról, Gellért fürdőről, Szabadság térről, Mátyás-templomról és Halászbástyáról beszélni.

2002 óta az Andrássy út, és történelmi környezete is a listán szerepel, rajta a Hősök terével, a Magyar Állami Operaházzal, a Szépművészeti múzeummal és a Műcsarnokkal, alatta a Millennium Földalatti Vasúttal.

Hollókő

HollókőBudapest mellett elsőként a Nógrád megyei palóc ófalu, Hollókő került fel a Világörökség Listára. Ezt az alig több mint 300 fős falut tradicionális, a 20. századot megelőző falusi élete tette páratlanná. A faluban a mai napig elevenen élnek a hagyományok, a kontyolt nyeregtetős palóc parasztházak minden szegletét ma is rendeltetésszerűen használják. A 67 védett lakóépületen kívül érdemes még meglátogatni a Várdombot, ahol a romok mellett panoptikum és fegyvermúzeum is vár minket.

Az Aggteleki-karszt barlangjai

AggtelekMagyarország és Szlovákia közös kincse az Aggtelek környéki Gömör-Tornai-karsztvidék. A jelenleg ismert 712 barlangból 273 nyílik nálunk. Hihetetlen változatosságuk, érintetlenségük igazán páratlanná teszi őket az egész világon. A Baradla–Domica-barlangrendszer például nem csak a Föld több millió évének tanúja, de fontos régészeti leletei már a kőkori emberről is mesélnek.

Pannonhalmi Bencés Főapátság

Pannonhalmi apátságA Győr közelében található „ezeréves apátság” hazánk egyik leglátogatottabb turisztikai célpontja. A 996 óta működő monostor nem véletlenül került a világ legféltettebb kincseit felsoroló listára, hisz lenyűgözően szép falai történelmünk legfontosabb és legősibb eseményeinek nyomait őrzik. A közel négyszázezres könyvgyűjtemény, a levéltár, a numizmatikai gyűjtemény, a metszettár és a régiségtár felbecsülhetetlen értékű dokumentumokat és tárgyakat őriznek egészen hazánk alapításától kezdődően. A borászat, az arborétum és az egész apátságot körülvevő gyönyörű természeti környezet csak még csábítóbbá teszik az utazást Pannonhalmára.

Hortobágyi Nemzeti Park

HortobágyAz Alföldre gondolva szinte mindenkinek a Kilenclyukú híd és Hortobágy pusztái jutnak eszébe. Első nemzeti parkunk egyben Közép-Európa legnagyobb füves pusztája, területén egyaránt találunk rövid fűvel borított legelőket, halastavakat, nádasokat, mocsarakat és kisebb erdőket is. Az állat- és növényvilág egyaránt különlegessé teszi a végeláthatatlan tájat, ami remekül mutatja be tradicionális kultúránkat is.

Pécsi ókeresztény sírkamrák

Pécsi ókeresztény sírkamrákPécs városa megannyi programja és páratlan helyszíne mellett komoly történelmi jelentőséggel is bír. Az egykori Sopianae rejti a legjelentősebb Olaszországon kívüli nekropoliszt az egész világon. A városszerte elterülő sírkamrák nemcsak építészeti adottságaik, vagy több ezer éven át fennmaradt művészeti értékei, freskói és régészeti leletei miatt jelentősek, hanem mert tökéletes bizonyítékai a kezdeti kereszténység halotti kultuszának, így tanúi egy új vallás születésének.

A Fertő-táj

Fertő-tájAusztriával közös kulturális és természeti kincsünk a gyönyörű Fertő-tó vidéke. Változatos növény-és állatvilága, szőlő- és borkultúrája, valamint régészeti értékei egyaránt egyedülállóvá teszik az egész világon. A fertődi Eszterházy-, valamint a nagycenki Széchenyi-kastély, az évmilliókkal ezelőtti Pannon-tenger nyomait őrző Fertőrákosi kőfejtő, a hegykői termálfürdő és a számtalan kultúrprogram mind csak még vonzóbbá teszik a környezetével már így is lenyűgöző tájat.

Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék

Tokaj-hegyaljai borvidékMagyarország egyik legsikeresebb külföldi nagykövete a világhírű tokaji bor. Mióta XIV. Lajos francia király „királyok bora, borok királya” névvel illette, a híres ital olyan nagy emberek asztalára is került, mint Mozart vagy Goethe. A borvidék olyannyira utánozhatatlan értékekkel bír, hogy 2002-ben az UNESCO is fölvette a Világörökségi Listára.

Hazánk bővelkedik Világörökségi helyszínekben, és ez minden bizonnyal csak bővülni fog a jövőben. Már a várólistán van további 11, köztük a visegrádi királyi székhely, a Dunakanyar kultúrtáj és Esztergom középkori erődítménye.

Hozzászólások

hozzászólás