Látnivalók Szombathelyen


Közzétéve:
 

Mai cikkünk Magyarország egyik leggazdagabb történelmi múlttal rendelkező városának nevezetességeit mutatja be, melyek az ősidőktől kezdve napjainkig folyamatosan bővülve ékesítik Szombathely utcáit.

Szombathely területét már az ősember is szívesen választotta otthonának, az ókori Pannónia legnagyobb kereskedelmi útvonala, a Borostyánút pedig épp emellett a város mellett húzódott. A történelmi város manapság is komoly szereppel bír, főleg turisztikai látványosságainak köszönhetően.

A székesegyház és a püspöki palota

A Mária Terézia által püspöki székhellyé váló Szombathely egyik ikonikus épülete egyben az ország harmadik legnagyobb temploma is. A Szombathelyi Sarlós Boldogasszony Székesegyház két másik gyönyörű, barokk épület között, a püspöki palota és a Szeminárium között helyezkedik el, tornyaival a város fölé magasodva. A három látványosság nem csak történetük miatt kedveltek az ide látogatók körében, hanem lélegzetelállítóan szép építészeti jegyeik miatt is.

Püspöki palotaPüspöki palota

Szombathelyi Romkert

Savaria ókori városának egyre nagyobb részei kerülnek felszínre az ásatások során. A Romkertben már megtekinthetők az egykori szentélyek, vámházak, közfürdők mellett a hatalmas palotakomplexum is, melyben fennmaradtak egész Pannónia legnagyobb egybefüggő mozaikfelületének töredékes részei is.

Romkert Romkert

A Vasi Múzeumfalu

Nem mindig csak a várak és a kastélyok világába kalauzolnak el minket a nagyvárosok nevezetességei. A Vasi Skanzen a paraszti élet utóbbi két évszázadának jellemzőit mutatja be az érdeklődőknek, egészen egyedülálló körülmények között. A házakat eredeti helyükről „hozták” egyenesen ide, hogy itt újra összerakják, és a látogatók szeme elé tárják. Minden amit itt láthatunk, megfoghatunk eredeti, a falaktól és a szerszámoktól kezdve a háztáji állatokig és növényekig.

Skanzen Skanzen

A Kámoni Arborétum

A Gyöngyös-patak mentén kialakított közel 27 hektáros arborétum páratlan tórendszere kiváló környezetet biztosít az itt élő növény- és állatvilágnak. A park ősszel is él: a fák között telelő madarak már most beköltöztek, a hikoridiófák közelében pedig a diót dobáló mókusok miatt kell figyelnie a látogatónak. Minden évszak más és más módon nyűgözi le itt a természetbarátokat, így egy évben akár többször is érdemes ellátogatni a Kámoni Arborétumba.

Kámoni Arborétum Kámoni Arborétum

Történelmi Témapark

Egy ilyen gazdag múlttal rendelkező város természetesen rengeteg izgalmas kiállítással is várja a turistákat. A közel egy hektáron elterülő Történelmi Témapark nem egyedül a múlt iránt érdeklődőknek nyújt remek szórakozást. Nem csak megtekinthetik az ókori mesterségeket, de akár ki is próbálhatják őket. A park egész területe egy nagy interaktív kiállítás, de a rengeteg bemutató mellett akár lehetőség van rendezvények lebonyolítására is ebben a különleges környezetben.

Történelmi Témapark Történelmi Témapark

A szoba.hu szombathelyi szállás kínálata itt található.

Hozzászólások

hozzászólás