Budapesti Karácsonyi Vásár


Közzétéve:
 

Idén már 15. alkalommal nyitja meg kapuit a Budapesti Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren. A hagyományokkal ellentétben a rendezvény időtartama az idén jelentősen lerövidült. A vásár csak november 27-én nyit és december 24-én be is zár. Ez már a 3. év, hogy a Bazilika előtti téren is kigyúlnak a fények és jégpálya is várja a látogatókat az Adventi Ünnepen.

A Budapesti Karácsonyi Vásár az elmúlt másfél évtizedben Európa egyik legszebb karácsonyi forgatagává nőtte ki magát. A hagyományos gasztronómiai finomságok mellett ebben az évben nagyobb hangsúly kerül a kulturális sokszínűségre. Idén is lesz díszvendég város, amely bemutatkozik hagyományaival, kínálatával. A vásár kísérőprogramjaként hagyományőrző együttesek, táncosok, zenészek szórakoztatják majd a látogatókat.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

2013-ban folytatódik a tavaly újdonságként debütáló épületvetítés. A tér berendezése idén megújul, a kézműves vásár, a vendéglátó pavilonok és a házikók egy nem mindennapi varázskertet ölelnek majd körül, ahol mesés hangulat várja a vendégeket. A budapesti ünnepi forgatagot a Mikulás sem szokta kihagyni, így várhatóan az idén is tiszteletét teszi nálunk.

A Bazilika előtti tér is ünnepi díszbe öltözik november 29. és január 1. között. Esténként színes, mesés köntöst ölt majd a Bazilika: a szervezők esténként egyedülálló, a teljes homlokzatot beborító fényfestéssel keltik életre a karácsonyi legendákat. A vásár alkalmából a belváros szívébe, a Szent István térre költöznek a kézműves ajándékokat kínáló árusok, a meghitt hangulatot pedig a kézműves csokoládék, mézeskalácsok és kürtöskalács teszik teljessé. A gasztronómiai élmények mellett a kikapcsolódásra is lesz lehetőség, a család szórakoztatásáról korisuli és a Göncöl Néptáncegyüttes mini táncháza gondoskodik majd, de akár jégszobrászatban is kipróbálhatják magukat az érdeklődők.

karacsonyi-vasar-bazilika

Az adventi vásárok hagyománya a 12. században kezdett kialakulni a német és osztrák területeken. Talán ma már nehéz elképzelni, de akkoriban a vásárok még elsősorban praktikus célokat szolgáltak. December a pihenés időszaka volt, amikor az emberek több időt töltöttek a családdal és ekkor volt idejük arra is, hogy az élelmet és a hideg időszakhoz szükséges holmikat beszerezzék. Persze, ha már kilátogattak a vásárba, akkor a karácsonyi ajándékokat, ünnepi díszeket is itt vették meg. A téli vásárok a 16. században Németország területén már széles körben elterjedtté váltak, majd később más országokban is meghonosodtak.

Az első Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren 1999-ben került megrendezésre, ekkor a rendezvény még egyszerű kirakodóvásár volt. Az évek során aztán az adventi időszak egyik kihagyhatatlan eseményévé nőtte ki magát, a Budapesti Karácsonyi Vásár ma már egy lapon említhető a népszerű német és osztrák ünnepi forgatagokkal és átlagosan mintegy félmillió látogatót vonz évente.

Tervezi, hogy kilátogat idén a karácsonyi vásárra?

Hozzászólások

hozzászólás