Tatai Vadlúd Sokadalom


Közzétéve:
 

Tata városa évszázadok óta csodálhatja, ahogy minden évben vadludak egész serege érkezik a messzi északról, hogy a telet az Öreg-tónál vészelje át. Idén vegyen részt Ön is ebben a páratlan eseményben, és látogasson el az ország egyik legcsendesebb, de leglátványosabb fesztiváljára!

A gólyák délre repültek tőlünk, ám a skandináviai vadludak éppen hogy hozzánk igyekeznek a hideg elől. Az egyébként félénk madarak nem is akárhova, hanem az Öreg-tóra érkeznek, amit Tata városa szinte teljesen körbevesz. A több tízezer szárny suhogását a világ minden pontjáról jönnek madarászok megnézni, hiszen a jelenség páratlanul izgalmas a szakértőknek és az amatőr természetkedvelőknek egyaránt.

Tatai vadlúd sokadalom Tatai vadlúd sokadalom

A város lakói olyannyira büszkék északi látogatóikra, hogy egy különleges fesztivállal ünneplik meg vonulásukat. A Tatai Vadlúd Sokadalom idén november 29-30 között lesz megtartva, és ellentétben más rendezvényekkel, itt a fellépő maga a természet, nekünk pedig csak gyönyörködnünk kell benne.

Tatai vadlúd sokadalomTatai vadlúd sokadalom

Persze a szervezők is készültek kiváló programokkal a vendégeknek. Izgalmas előadásokon keresztül ismerkedhetünk meg a vadludak gyűrűzésével, vagy a parlagi sas védelmével, de akár egy madárfigyelő versenyen is részt vehetünk, felnőtt illetve ifjúsági kategóriákban. A vonulást kivetítőkön is végigkövethetjük, miközben képzett ornitológusok kommentálják nekünk az eseményt.

Tatai vadlúd sokadalomTatai vadlúd sokadalom

A rengeteg előadás és bemutató mellett érdemes körbenéznünk az adventi vásáron is, vagy ha kedvet kaptunk hozzá, bevásárolhatunk a legfontosabb madárfigyelő eszközökből is. A kicsik számára a Cincér játszóház nyújt majd szórakozást, mi pedig mindent megismerhetünk az állatvédelemmel, és a környezetünkkel kapcsolatban.

A szoba.hu tatai szállás kínálata itt található.

Hozzászólások

hozzászólás