A napfény városa: Szeged


Közzétéve:
 

A Dóm, a Tudományegyetem, a Szabadtéri Játékok, a téliszalámi – rengeteg minden csalogathat minket Szegedre. Megmutatjuk, mik azok a helyek, amiket nem szabad kihagyni a napfény városában.

Magyarország harmadik legnagyobb városát sosem lehet egészen felfedezni. Szeged minden alkalommal képes egy új arcát megmutatni, miközben utcáinak varázslatos hangulata mit sem változik.

A Dóm tér

Dóm térMi mással is kezdhetnénk a sort, mint a város jelképével, a Fogadalmi templommal, és az azt körülvevő térrel. Minden évben ez ad helyet a méltán népszerű Szegedi Szabadtéri Játékoknak, de akkor sem veszít semmit fényéből, ha a nagy fesztiválok véget érnek. A hatalmas templom árnyékában megtaláljuk a Tudományegyetem épületét és a Nemzeti Emlékcsarnokot (Pantheont), benne a legnagyobb magyarok szobraival.

Az Új Zsinagóga

Új ZsinagógaA város másik monumentális építménye a már több mint 110 éves zsinagóga, ami kívülről és belülről is lélegzetelállító hatást gyakorol a látogatókra. Az épületben gyakran rendeznek kiállításokat, komolyzenei koncerteket, így aki megteheti, még véletlenül se hagyja ki az élményt.

Az Anna-fürdő és a Napfényfürdő Aquapolis

Napfényfürdő AquapolisPersze Szeged azoknak is ideális úti cél, akik a városnézés mellett egy kis kikapcsolódásra is vágynak. A Gőzfürdő gyógyvize már 1896 óta várja a pihenni vágyókat. A mozgásszervi és emésztőrendszeri panaszok enyhítésére szolgáló Anna vizet, a merülő-, élmény- és pezsgőmedencéket, és a számtalan más wellness élményt a műemlékké nyilvánított, eredeti stílusát megőrzött épület foglalja magába.

A Napfényfürdő Aquapolis egész napos szórakozást ígér az egész családnak. Csúszdák, élménymedencék, wellness részleg, minden, ami egy igazi nyaraláshoz csak kellhet.

A Szegedi Vadaspark

VadasparkÁllatbarátoknak szinte kötelező legalább egyszer ellátogatniuk Magyarország legnagyobb területen fekvő állatkertjébe. A közel 45 hektáron a legkülönfélébb veszélyeztetett fajokkal találkozhatunk Afrikából, Dél-Amerikából, Ausztráliából és Ázsiából. Csaknem félszáz olyan állatot láthatunk itt, amiket az országban sehol máshol, szóval aki ide jön, garantáltan felülmúlhatatlan élményben részesül.

A Víztorony

Szegedi víztoronyA város másik közismert jelképe a Víztorony, vagy ahogy a helyiek hívják, az Öreg Hölgy. A torony nemcsak kilátóként lehet érdekes a turistáknak, de rendszeres helyszíne kiállításoknak, sőt, különleges akusztikája miatt hangversenyteremnek is kiváló. A lábánál fekvő Szent István tér is gyönyörű mérnöki teljesítmény, ami tökéletes a városnézést megszakító rövid pihenőhöz.

A Pick Szalámi és Szegedi Paprika Múzeum

pick-szalami-paprika-muzeumDe ha már Szeged, nem feledkezhetünk el a messze földön híres helyi paprikáról, és a Pick termékeiről sem. A múzeum mindkét különlegesség történetébe bepillantást enged, és természetesen a finom kóstolók után nem kell üres gyomorral hazamennünk.

A város szépsége leginkább abban rejlik, hogy ha csak céltalanul sétálgatunk utcái között, akkor is teljesen el tud varázsolni. A Gróf-palota, a velencei mintára készült Sóhajok hídja, a Szegedi Nemzeti Színház épülete, a Széchenyi tér szökőkútja mind magával ragadó látványt nyújt, míg ki nem érünk Szeged igazi szívéhez és látványosságához, a Tiszához.

Ön járt mostanában Szegeden?

A szoba.hu szegedi szállás kínálata itt található.

Hozzászólások

hozzászólás