Erdei kisvasutak


Közzétéve:
 

Magyarországon 21, mind a mai napig működő kisvasút viszi a kirándulókat gyönyörűbbnél gyönyörűbb helyszínekre. Mai cikkünk a legszebb tájakat átszelő vonalakat veszi sorra.

Gyermekvasút – Budapest

Budapesti GyermekvasútA főváros egyik különleges nevezetessége a Széchenyi-hegytől Hűvösvölgyig járó kisvasút. A budai hegyvidék legszebb tájait fedezhetik fel a fiatalok az út során, érintve a Normafát, Csillebércet és a János-hegyet is. A gyermekvasút elnevezés elsősorban nem a vagonok utasaira, hanem a vonalon dolgozókra vonatkozik, ugyanis iskolás korú gyerekek végeznek itt szolgálatot különböző beosztásokban. Májustól kezdve augusztusig naponta járnak a szerelvények, így a nyáron legalább egyszer mindenkinek érdemes lesz befizetnie erre az utazásra.

Zsuzsi Erdei Vasút – Debrecen

Zsuzsi Erdei Vasút DebrecenAz ország legrégebbi ma is működő kisvasútjaként a Zsuzsi Vasút igazán páratlan élményt tud nyújtani utasainak. Aki Debrecen forgatagából kikerülve egy kis pihentető természetjárásra vágyik, annak szinte kötelező jegyet váltania, hiszen a megállókból olyan kiváló kirándulóhelyekre juthatunk, mint a hármashegyaljai tanösvény, az ördögárok, vagy az erdészlaki panoráma út.

Mecseki Kisvasút – Pécs

Mecseki KisvasútAz ország egyik legrövidebb vasútja sem nyújt kevesebb érdekességet társainál. A Mecseki Kultúrpark állatkertje és vidámparkja közé épített vonal végig az erdők árnyékában halad, és a hegyi kalandozások egyik leghangulatosabb elemének számít. Az állatok közül a játékokhoz szándékosan kanyargós útvonalat terveztek, így az utazás sokkalta hosszabbnak tűnik a látogatóknak, és az élmény is tovább tart.

Királyréti Erdei Vasút – Dunakanyar

Királyréti Erdei VasútKismaros és Királyrét között zakatolva fedezhetjük fel a Börzsöny csodálatos szépségeit. A Budapest-Vác-Szob vasútvonal mentén haladó kisvasútra egészen egyszerű az átszállás, a hegyek között kirándulók számára pedig kellemes felüdülést nyújthat az utazás. Ezen a vonalon mindent kipróbálhatunk, amit csak sínen lehet: Királyréten hajtányozhatunk, a nosztalgiavagonokat igazi kis gőzmozdony hajtja, és 2013 óta már környezetbarát napelemes hajtású kocsikba is ülhetünk.

Lillafüredi Erdei Vasút – Lillafüred

Lillafüredi Erdei VasútA Diósgyőrtől Lillafüreden át Garadnáig járó kisvasút az egyik legszebb, és legizgalmasabb hazánkban. Az út során nemcsak a táj szépségeiben gyönyörködhetünk, de magasra emelt völgyhidakon, és hosszú alagutakon keresztül juthatunk el a Diósgyőri várhoz. Erdőkjöz, vízesésekhez, patakokhoz és még sok más érdekes kirándulási célponthoz juthatunk közelebb, akár az egyedülálló hibrid hajtású kismozdonnyal.

Szilvásváradi Erdei Vasút – Szilvásvárad

Szilvásváradi Erdei VasútAz egyik legforgalmasabb kisvasút a bükki Szalajkavölgyben közlekedő Szilvásváradi Erdei Vasút, amellyel a Szalajka-Fatelep állomástól egészen a festői Fátyol-vízesésig utazhatunk.

Hazánk számos gyönyörű pontjára vezetnek még hangulatos kisvasutak, például a Gyöngyösi Mátravasút, vagy az Almamelléki Erdei Vasút. Az ország szinte minden táján találhatunk egyet, így mindenki előtt nyitva áll ez a páratlan élmény.

Hozzászólások

hozzászólás